Alkotótevékenység jellemzése
“Ez a jelen s a közelmúlt valós értékeire figyelő szem nem tesz különbséget a stílszerű megnyilatkozások között: a hagyományosabb és az újszerű formaképzés egyaránt közel áll hozzá, s elemző megértéssel nyúl a Békéstájon sem ismeretlen még újszerűbb kifejező eszközökhöz, műfajokhoz. S teszi mindezt nem csupán biztos ítélő képesség birtokában, hanem elméleti, filozófiai alapvetéssel felvértezve és az így értelmezett művészetet megillető fogalomtárral. Szakavatottság, emberi-írói elszánás, morálistartás kell hozzá, hogy valaki e folyamat mélyére nézzen, miközben a valós művészi-művészeti értékekre figyel környezetében. Márpedig kötetbe gyűjtött írásaiban Szilágyi András ezt teszi…”.
Dr. Mezei Ottó művészettörténész, professzor (Részlet: Üzenet az olvasónak címmel írt írásából)
“… megszívlelendő elméleti alapállása, amelynek felvetése az elmúlt évtizedek torz, illetve egyoldalúan főváros centrikus művészetpolitikájából következően tabu témának, majd “provincializmusnak” minősült. Ez pedig az egyetemes irányzatok megléte és időbeli érvényességük határainak kitágítása mellett az érzékelhetően, megfogalmazhatóan ide kötődő sajátosságokat, művészenként különböző, távolról sem “stílusra” szorítkozó felismeréseket sugalló, közvetítő, sugárzó művek, munkásságok kiemelt szerepeltetése” A helyi értéket képviselő és a régió határain messze túlmutató minőségre igényt tartó művészek munkásságának, az Alföldi Tárlatoknak, a megye művészeti életében serkentő szerepet játszó Békéstáji Művészeti Egyesületnek a tárgyalása, elemzése…”
Dr. Mezei Ottó művészettörténész, professzor (Részlet: A képzőművészet szellemterében címmel megjelent kötetről írt recenzióból)
“… Szilágyi András szolgálatot vállalt. Szolgálatot a képzőművészet érdekében és szolgálatot a szűkebb környezet, a viharsarok országos és egyetemes kulturális folyamatokba való helyezésével…”
Dr. Bereczky Lóránd művészettörténész a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója (Részlet: Előszó címmel írt írásából)
“Szilágyi András művészeti író a folyóiratokban és napilapokban publikált tanulmányaival és kritikáival jelentős művészeti írói tevékenységet fejtett ki a közelmúlt éveiben, illetve fejt ki napjainkban. Szilágyi András a kortárs képzőművészet, és ezen belül elsősorban a Békés-táj művészetének interpretátora és dokumentátora; egy olyan régió művészetének krónikáját írja, amely mindedig méltatlanul kevés figyelmet, szakmai visszajelzést kapott…”
Dr. Wehner Tibor művészettörténész a Képző- és Iparművészeti Lektorátus osztályvezetője (Részlet: Szakmai ajánlásából)